Mogyoróvajas csirkemell

  • 2019.06.17.
  • 7

Hozzávalók:1 kg csirkemellfilé25 dkg mogyoróvaj2 teáskanál méz6 evőkanál szójaszósz2-3 teáskanál édes csiliszósz (vagy más csípős szósz ízlés szerint)2-4 gerezd zúzott fokhagyma2-3 evőkanál víz2 evőkanál kókusztej (helyettesíthetjük tejszínnel)sóőrölt borscsipetnyi római kömény2 evőkanál olaj2 db kápia paprikatálaláshoz:durvára vágott pirított mogyoróújhagyma karikákra vágvapárolt rizsA kápiát kis kockákra vágtam. A megmosott, papírtörlővel szárazra törölt
húst is felkockáztam.Egy serpenyőben az olajat felhevítettem, rádobtam a felkockázott paprikát, 2-3 percet erős lángon kevergetve pirítottam, majd hozzáadtam a húst, és addig pirítottam (szintén kevergetve, míg a hús kifehéredett. Ekkor hozzáadtam a fokhagymát, mogyoróvajat,mézet, szójaszószt, csiliszószt, vizet, kókusztejet, fűszereztem és hagytam rotyogni,míg a hús megpuhult. Szükség szerint lehet még hozzá pár evőkanál vizet adni ha túl sűrű lenne.Párolt rizzsel tálaltam, tetejét vagdalt mogyoróval és felkarikázott újhagymával szórtam meg. Káposztasaláta volt még hozzá, receptje
itt.