Sárgarépa krémleves gyömbérrel és chilivel

  • 2016.02.10.
  • 0

Sosem gondoltam volna hogy krémleves függő leszek, mert régebben gondom volt az állagával. Kissé babapépnek értékeltem ami mára csípősen szexi levessé változott. Azt is szeretem benne, hogy a keleties ízvilág mellett hagyományos feltéteket is elbír. Amikor vendégségben tálaltam először látni kellett volna egy-egy megdöbbent arcot hogy akkor ez most megint miii?....nagyon muris volt :DHozzávalók:egy fej vöröshagyma40 dkg sárgarépa1 kk őrölt kurkuma2 dl kókusztej1 tk citromlé1 tk méz1 tk frissen lereszelt gyömbér1 kk Himalája só és frissen tört fekete bors1 kk apróra vágott chili paprika (mielőtt beletennéd vegyél ki azoknak külön egy adagot akik nem szeretik erősen)Feltétnek:pici tökmagolaj és pár szem tökmag rászórvaElkészítés:A répákat megtisztítjuk és karikára vágjuk. A vöröshagymát apróra vágjuk és olajon pár percig pároljuk. Rátesszük a répát és kis lángon 8-10 percig pároljuk, közben megkeverjük. Fűszerezzük kurkumával, sóval, borssal majd öntünk hozzá 4 dl forró vizet. Fedő alatt 8 percet főzzük. Hozzáöntjük a kókusztejet és botmixerrel püré állagúra mixeljük. Vigyázzunk nehogy a forró leves ránk fröccsenjen! Mézzel és citromlével ízesítjük. Most kell kiszedni azokat az adagokat amiket chili nélkül szeretnénk tálalni. A végén mehet bele a chili. Tálalásnál nagyon pici tökmag olajat teszek rá és pár szem tökmagot.