Sütőtökkel, birsalmával és körtével sült fűszeres csirke

  • 2017.11.14.
  • 6

A sütőtök, a körte és az idén a birsalma is nagyon menő nálunk. Birsalmát korábban soha nem ettem, de gondoltam Emmának meg kell kóstolnia. Teszteltem és láttam rajta, hogy nagyon ízlik neki, így kipróbáltuk mi is. A sütőtökkel és a körtével nagyon jól harmonizál. Jól befűszereztem a csirkét, betoltam a sütőbe és pár óra alatt kész is lett. Bulgurral tálaltam. Az első olyan étel, amiből Emma is evett. Kicsit fűszeresebb volt és más volt az íze a megszokott általam készített baba ételeknél, de valahol ha azt nézzük előbb-utóbb úgyis azt eszi amit mi, és pedig e felé tartunk.Sütőtökkel, birsalmával és körtével sült fűszeres csirkeHozzávalók:1 kisebb egész csirke2 teáskanál morzsolt kakukkfű2 teáskanál morzsolt rozmaring1 teáskanál morzsolt tárkony4 kávéskanál só1 kávéskanál őrölt feketebors4 evőkanál olaj2 dl húsalaplé vagy víztovábbá:4 birsalma1 kicsi sütőtök (kb. 30 dkg)3 körte15 dkg bulgurElkészítés:A fűszereket kimérjük és összekeverjük az olajjal, majd a csirkébe dörzsöljük. A birsalmát és a tököt meghámozzuk és a körtével együtt kockára daraboljuk. Egy nagyon tepsire elterítjük, ráhelyezzük a fűszeres csirkét. Aláöntjük a húsalaplét, majd alufóliával lefedve 170 fokos sütőbe helyezzük és kb. 2 óra alatt puhára pároljuk.A bulgurt kétszeres vízmennyiségben megfőzzük. A megsült csirkét kivesszük a tepsiből, a zöldségekhez adjuk a megfőtt bulgurt, átforgatjuk, végül tálba szedjük és a hús mellé kínáljuk.