Hosszan sült kecskecomb, magos mustáros burgonyasalátával

  • 2017.05.18.
  • 1

Lassan elérkezik a mi életünkben is, hogy hamarosan lesz egy saját lakásunk. Már nem is kell rá sokat várni, úgyhogy nagy feladatok állnak most előttünk. A legnagyobb csoda az életünkben azért mégis csak Emma marad, de azt hiszem a következő örömünk az lesz, hogy végre a saját lakásunkba léphetünk be. Az álmaim konyhája azért még várat magára, de legalább a tér hozzá, már adott. :) A következő időszakban a feladatunk lesz feltérképezni mire lesz szükségünk és otthonossá alakítani. Emmának végre egy saját szobája lesz, óriási térrel, csupa rózsaszínben pompázva. Na jó, nem vagyok akkor rózsaszín párta, de azért bevallom szeretem ezt a színt, ráadásul egy gyönyörű kislánynak mi más színt is választhatnánk. Az idei év úgy néz ki, sok mindent tartogatott illetve tartogat még számunkra. De addig is, a jelenlegi konyhába marad a sütögetés, ahol már 24 fok van, de engem tavaly sem ijesztett meg a meleg és én bármikor képes vagyk bekapcsolni a sütőt.Hosszan sült kecskecomb, magos mustáros burgonyasalátávalHozzávalók:1,5 kg kecskecomb (2 db kicsi)2 fej vöröshagyma1 fej fokhagyma2 teáskanál mustármag2 teáskanál koriandermag2 teáskanál morzsolt majoránna2 tesákanál morzsolt rozmaring4-6 babérlevél
(összetördelve)50 ml olajsófrissen őrölt bors3 dl száraz fehérbora burgonya salátához:1 kg saláta burgonya12 dkg vörös lencse1 lilahagyma3 evőkanál fehérborecet2 evőkanál citromlé3 teáskanál magos mustár4 evőkanál extra szűz olívaolaj2 teáskanál mézfrissen őrölt borssóElkészítés:A kecskecombot sózzuk és borsozzuk. A fűszereket kimérjük egy kisebb tálba, hozzáadjuk az olajat, majd bedörzsöljük vele a húst és egy tűzálló tálba helyezzük. A vöröshagymát és a fokhagymát megpucoljuk. Az utóbbit egészben hagyjuk, a vöröset pedig nagyobb kerezdekre daraboljuk és a combok mellé tesszök. Aláöntjük a száraz fehérbort, majd alufóliával betakarjuk és előmelegített 170 fokos sütőbe helyezzük, 4-5 óra alatt puhára pároljuk.A saláta burgonyát egészben megfőzzük, feldaraboljuk. A vöröslencsét szintén sós vízben megfőzzük, leszűrjük és a burgonyához adjuk. A lilahagymát megpucoljuk, apróra daraboljuk, hozzáadjuk a többi alapanyagot és krémesre keverjük. Egy kevés vízzel felöntjük, majd a burgonyára öntjük és óvatosan összeforgatjuk. Miután kihűlt, tálalásig hűtőbe tesszük. Érdemes előző nap elkészíteni, hogy az ízek jobban összeérjenek.