Túrós táska leves

  • 2017.05.25.
  • 0


Nem is emlékszem, hogy mikor ettem utoljára. Anyukám alföldi, tőle tanultam.
Ismerőseim közül senki nem is hallott róla eddig. Az interneten két receptet találtam, de a formázásuk más.Egyszerű zöldséglevest főzünk. Én most a reszelt zöldségemet használtam
fel. Olyan jól termett a kert tavaly, hogy még mindig van belőle.
Hozzávalók:-leves:
kb 1.5 l víz,
1.5-2 evőkanál reszelt zöldségzellerlevél2 krumpliborsó(rántás)-túrós töltelék:13 dkg túrófél tojáspetrezselyem zöldsó, bors-tészta1 tojás és annyi liszt, amennyivel közepesen kemény tésztát lehet gyúrni. Kis cipót formázunk belőle, és sodrófával vékonyra kinyújtjuk. Hat négyzetet vágunk belőle, és a közepükre halmozzuk a túrótölteléket, melyhez egyszerűen csak össze kell keverni a hozzávalókat. Feltekerjük. Eddig úgy néz ki, mint egy szaloncukor, de folytatjuk a formázást.

Két kezünk hüvelyk-és mutatóujjával megfogjuk a tészta csomag keskeny részét, és egyik kezünkkel jobbra, másikkal balra tekerünk rajta egyet, és utána befelé összenyomjuk. Ezt valószínűleg azért kell, hogy ne folyjon ki a túró. A forró levesbe dobjuk őket, és addig főzzük, amíg feljönnek a felszínre. A maradékból kis gombócokat formázunk, és szintén a levesbe főzzük. A leeső tésztadarabokból eperlevél készülhet.