(T)egyél a felfázás ellen!

  • 2018.01.15.
  • 4



Aki csak egyszer is átélt egy felfázást, az biztos, hogy soha többé nem akarja. Többszörösen is kellemetlen, nem elég, hogy baromira fáj is, még a WC-be is beköltözhetünk, garantáltan sok időt fogunk ott eltölteni. Nekem kétszer volt, az egyik alkalommal amikor bementem dolgozni, még semmi, de napközben már olyan szintre jutott, hogy az amúgy 50 perces hazautat több óra alatt abszolváltam, útközben több helyen be kellett rohannom mosdóba, a Westendben konkrétan vagy másfél órát töltöttem felváltva a WC előtti kanapén és a WC-n, mire el mertem indulni és NAGYON kellett sietni. Ehhez képest utána otthon szenvedni már királyság.
Ezek után persze én is utánanéztem, hogy mit lehet tenni ellene, egyrészt megelőzésként, másrészt ha öt percre nem tudok elszakadni a klotyótól, akkor a dokinál várakozás is kb. megoldhatatlan.

Mint sok más nyavalya esetében, a felfázás ellen is ehetünk-tehetünk, ha a megfelelő élelmiszereket vesszük magunkhoz.
tőzegáfonya
A tőzegáfonyát gyakorta ajánlják, mint a húgyúti fertőzések, felfázások elleni hatékony ellenszert.
A hatásáról-hatásosságáról többféle vélemény-ellenvélemény látott napvilágot. Egyes tudósok szerint olyan hatóanyagot tartalmaz, mely képes meggátolni a kórokozók (E.coli baktériumok) megtapadását a hólyag falán, más kutatók szerint a baktériumok mozgékonyságát csökkenti, illetve a savas kémhatása is lehetetlenné teszi a kórokozók szaporodását. Az általam fellelt információk nem voltak egységesek, de végül is laikusként mindegy is, hogy mitől használ, ha használ. Lehet a gyümölcsöt szárítva, lé formájában vagy a kivont hatóanyagokat kapszulában is fogyasztani a betegség megelőzésére vagy a tünetek enyhítésére.

csalántea
A csalán vizelethajtó hatása számos egészségügyi probléma ellen hatásos lehet. Húgyúti fertőzések esetén fokozza a vizeletkiválasztást, ami segít, hogy azzal együtt a nem kívánt kórokozók is kiürüljenek a szervezetből. Gyűjtheted te is nyáron a leveleket vagy vedd meg filteres tea változatban.

medveszőlőlevél tea
Enyhe hólyaghurut vagy húgyútifertőzés esetén kiváló gyógynövény a medveszőlőlevél tea. Bakteriális fertőzések miatt kialakuló hólyaghurutnál segít.

C-vitamin
Ha már megtörtént a baj, érdemes nagy dózisban C-vitamint szedni, mert savas kémhatásúvá teszi a vizeletet, ami gátolja a baktériumok szaporodását.

Ami nagyon fontos! Ahogy megjelennek az enyhe tünetek, kezdj el vedelni! Minél többet iszol, annál gyorsabban “átmosódik” a vese és a húgyutak, kitisztulnak, eltűnnek a lerakódások és a vizelet is hígul. A baktériumoknak kevesebb esélye lesz szaporodni. Persze ilyenkor – mivel fáj a vizeletürítés és amúgy is ötpercenként kell – pont nincs kedvünk inni, de meghozza a hatását.
Ha viszont nem válnak be egy nap alatt a fentiek, derék- vagy lágyéktáji fájdalmat tapasztalsz, belázasodsz vagy véres lesz a vizeleted, akkor menj orvoshoz!


A bejegyzést a Bijó Webáruház támogatta, a felfázás elleni küzdelemhez szükséges termékeket is megtalálod náluk.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről!


Címkék

Érdekes