Szerintem " Három pötty kaja bazi nagy tányéron?

  • 2017.07.10.
  • 3



“Mi ez, három pötty kaja egy bazi nagy tányéron?” “Ettől (kiejtve: ettű’) aztán nem lakunk jól!”
Ezek a leggyakoribb hozzászólások egy-egy neten megjelenő fine dining fogást ábrázoló kép után.
De miért csak ezek jutnak eszébe a legtöbb embernek? Ilyenkor a hozzászólókból előjön az “ősmagyar” énjük és már mondják is, hogy “az igazi magyar étel, a körömpörkölt, a tepertő, a sült csülök az valami, de mit csináljak két szál répával?”, “ez nem étel”, “nagyítóval kell ezt nézni?” és hasonlóan “humoros” kommentek. 

Előrebocsátom, hogy úgy írom ezt a bejegyzést, hogy nem ettem még ilyen menüsort végig, de nagyon kíváncsi lennék rá.
Mi magyarok két vagy maximum három fogáshoz szoktunk és tudjuk, hogy ennyi alatt “kell” degeszre enni magunkat. Mert az a jó kaja, amiből sok van. Ha lelóg a rántott hús a tányérról. Ha ebéd után mozdulni sem tudunk, csak szuszogunk az asztalnál.
A fine dining menüsor 6-7 fogásból áll. A tányéron levő adagok kicsit, de mire végigesszük a sok fogást, valószínűleg nem fogunk éhezve felállni az asztaltól. De az régen rossz, ha valaki azért megy ilyen étterembe, mert éhségét akarja csillapítani. Itt másfajta hozzáállás szükséges. A fine dining egyfajta művészet, ahol az étel íze, illata, kinézete, illetve a teljes menüsor harmóniájával egyfajta komplex élményt kapunk.

Igazából nem lehet összehasonlítani a hagyományos étkezéssel, mert egyszerűen nem az a kategória. Mint például nem érdemes összehasonlítani, ha ugyanazt megnézed filmen moziban és színdarabban színházban. A moziban a hatalmas képernyőn látsz mindent, (a kelleténél is jobban) hallasz mindent, melletted a kóla és a popcorn, a vásznon minden valósághű. Ezzel szemben a színházban az egyik hátsó sorból csak kicsiben látod a színészeket, az arcukat alig, kell a képzelőerő, hogy a többfunkciós díszletből kitaláld, hogy hol vagytok, feszengsz közben kissé az elegáns ruhádban stb. Mégis, a mozizás úgy jön, hogy hmm, unatkozok, nem megyünk el moziba, nézzük meg, mit játszanak! Színházba menni pedig a mai napig egy ünnepibb esemény, amire akár egy-két hónappal korábban megveszed a jegyed, készülsz rá.
Azért sem lehet összehasonlítani a “normál” étkezést és a fine diningot, mert nyilvánvalóan nem fogja felváltani a normált az újhullámos, de ha nyitottak vagyunk az újdonságra, sok új élménnyel gazdagodhatunk. Nem is arra találták ezt ki, hogy minden nap ezt vacsorázza az ember. Ezt most ahhoz tudnám hasonlítani, hogy pl. a Mona Lisa egy gyönyörű festmény, érdemes egyszer élőben is megnézni, na de a nappalimba nem kéne, hogy folyamatosan bámuljam, egyszerűen nem az a kategória.

A fine dining egyfajta kitérő a megszokottól, ami után ugyanúgy örömmel esszük a nagymama pörköltjét, jó nagy kondérból szedve, megpúpozott tányérral, hatalmas karéj kenyerekkel kitunkolva és fényesre törölve a tányért. Meg is sértődnénk, ha csak két kiskanálnyit kapnánk belőle (bár olyan nagymama szerintem nincs, aki ne akarna degeszre etetni  :))
Szóval lehet hasonlítgatni a dolgokat, de nem érdemes. Ha nem ragaszkodsz görcsösen a megszokotthoz, ahhoz, hogy “ezt így KELL” (na, ettől a KELL-től mindig égnek áll a hajam, lehet, hogy írok erről is…), akkor tegyél egy próbát, különleges élmény lesz, az biztos. Remélem, nekem is lesz benne részem valamikor.
Ti mit gondoltok erről?


Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről!


Képek forrása: www.google.com/finedining


Címkék

Érdekes Szerintem