Miért van egy óriási villa a Genfi-tóban?

  • 2017.07.01.
  • 3




Vevey, a Genfi-tónál levő kis városka több világhírességgel is büszkélkedhet. 1867-ben itt alapították a Nestlé vállalatot és 1875-ben itt gyártották az első tejcsokit. De a városban élt élete utolsó 25 évében Charlie Chaplin is, miután 1952-ben filmjei témája és nézetei miatt kiutasították az Egyesült Államokból. Vevey nagy tisztelettel emlékezik Chaplinre, egykori lakóházában 2014-ben nyílt meg a rá emlékező múzeum, a tóparton álló szobor pedig igazi zarándokhelynek számít. A szoborral szemben egy meghökkentő alkotás emelkedik ki a vízből: egy nyolcméteres, gigantikus villa, melyet az Alimentarium, a Nestlé egykori központjában működő Élelmiszer-múzeum tizedik évfordulójára állítottak, s mára Vevey szimbóluma lett.
Az Alimentarium az első étellel foglalkozó múzeum, és ma is egyedülállóan sok aspektusból mutatja be az emberi étkezést, kulturális, történelmi és tudományos szempontból is el lehet mélyedni a táplálkozáshoz kapcsolódó témákban. A kiállítási tárgyak mellett workshopokon, főzőkurzusokon lehet részt venni, az óriási konyhakertben is sétálhatunk.






Az arra járókat megihlette rendesen az óriásvilla!





És hogy előző – emeléstechnikával foglalkozó – munkahelyemhez kapcsolódjak, itt egy érdekes emeléstechnikai feladat, emeljük egy nagyjából fogás nélküli óriásvillát be a vízbe álló helyzetben


Te már jártál itt?

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozzon fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről!

A múzeum honlapja: https://www.alimentarium.org/en

Címkék

Érdekes