öszvér ebéd

  • 2018.11.08.
  • 3

Az úgy történt, hogy mindenből volt egy kevés otthon. Ismerős? :)Így elkezdtem francia rakott krumplit csinálni és befejeztem sajtmártásos karfiollal a kaját. :) Nem is lett rossz. :PFőzzük meg a pár szem krumplinkat meg a pár db tojásunkat. Sőt, főzzük meg a kétféle karfiolt (sima és pagoda) is egy külön lábosban, sós vízben. Készítsük el a sajtmártást is, amit én úgy szoktam, hogy főzök egy besamel mártást abba keverek egy egész tojást és jó sok reszelt sajtot, fűszerezem is szerecsendióval, fehér borssal, sóval.Kezdjük el rétegezni a cuccot. Alulra a kivajazott sütőtálba került a burgonya, rá a tojás, majd megint burgonya, ezt jól meglocsoljuk tejszínnel. Sózzuk, borsozzuk, pici porított fokhagyma sem árt neki. Aztán szépen kirakjuk az egészet a kétféle karfiollal, jól mutat a zöld és a fehér egymás mellett elrendezve. Nyakon öntjük a sajtmártással és betoljuk a 180 fokos sütőbe fél órára. Mivel sok zöldség volt benne, így nem készítettem el a szokásos cékla salátát hozzá.