Banános-diós keksz

  • 2018.10.30.
  • 2

Tesóm szuper kis vendég- (vagyis család-) váró sütije, amit nekünk sütött, amikor meglátogattuk őt és egy szép kis napsütéses őszi délutánt töltöttünk együtt. Nagyot sétáltunk a Duna-parton, a Nemzeti Színház környékén. Kellett is a séta, hogy ledolgozzuk a hatalmas adag kínai ételt, amit ebédre befaltunk. Na meg ezt a finom, puha, banánillatú süteményt.A receptet a No Saltyn találta Mazsi és annyit variált rajta, hogy fél-fél teáskanál fahéj, szerecsendió, szegfűszeg helyett mézeskalács fűszerkeveréket tett bele. Így nagyon jó kis karácsonyi ízvilágú keksz született belőle. Meg is rendeltem tőle az ismétlést az idei karácsonyra.Hozzávalók:- 11,5 dkg vaj- 19 dkg cukor- 1 tojás- 25 dkg pépesített banán- 1 teáskanál szódabikarbóna- 25 dkg liszt- 1 csipet só- 1,5 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék- 5 dkg aprított dió, étcsokoládé vegyesenA szobahőmérsékletű vajat a cukorral és a tojással habosra keverjük. A szódabikarbónát hozzáadjuk a pépesített banánhoz és kb. 2 percig állni hagyjuk. Ezután beleöntjük a kihabosított vajba és összedolgozzuk.A száraz hozzávalókat (liszt, só, fűszerek), összekeverjük és beleforgatjuk a masszába. Végül ezt tesszük a dióval és csokival is.Sütőpapírral bélelt sütőlemezre kb. 3 cm-enként egy-egy evőkanálnyi tésztát halmozunk - sütés közben el fog terülni - és 180 fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt készre sütjük, végül rácson hagyjuk kihűlni.Nem omlós, hanem puha keksz lesz a végeredmény. Ha esetleg nem fogyna el egyszerre, nyugodtan be lehet dobozolni, több napig is eláll.Nézzetek be webáruházamba is:
www.marypoppinsboltja.hu