Citromos sertéskaraj

  • 2017.04.24.
  • 3

Vasárnapi ebédünk egy igen finom, szaftos, ízletes, citromos sült karaj volt. Miután ujjnyi szeletekre felszeleteljük a húst, egy picit kiklofoljuk, sózzuk, borsozzuk, majd bepácoljuk.Hozzávalók a páchoz: 100 ml olaj, 1 citrom leve és héja, 1 kisk. csombor. Pár óra elteltével (legalább 2), kivesszük a húst a pácból és mindegyik szeletet felhevített olajban elősütjük. A maradék olajba 2 apróra szeletelt hagymát teszünk, pár cikk fokhagymát, kevés dinsztelés után felöntjük 100 ml fehér borral és jól összeforraljuk, aztán egy tepsibe töltjük. Erre helyezzük szép sorba a hússzeleteket, rá pedig a citromszeleteket(a pácból). Kevés vizet öntünk alája, fóliával lefedjük és előmelegített 180 fokos sütőbe sülni tesszük. Ha megpuhult a hús, levesszük róla a fóliát, a tepsit még visszatesszük a sütőbe , de csak kevés időre, vigyázat, hogy a hús ne száradjon ki. Dinsztelt káposztával és krumplipürével tálaljuk.

Címkék

Főétel Vacsora