Mazsolás-mogyoróvajas zabkeksz.

  • 2018.04.12.
  • 0

A kekszes dobozt általában a téli időszakban szoktam feltölteni, de szerencsére a télnek már nyoma sincs, így a kekszből is csak egy kisebb adagot sütöttem. Mivel a mogyoróvaj, és a mazsola is elégé édes, így sem cukor, sem pedig édesítő nem került bele, a keksz mégis elég édes. Legalábbis én nem tettem bele, de a massza kóstolása után, ízlés szerint mehet bele egy kevés cukor is. A kisült, és teljesen kihűlt keksz kívül ropogós, belül pedig kissé puha.Hozzávalók 14 db kekszhez:10 dkg mazsola10 dkg mogyoróvaj10 dkg zabpehely1 ek holland kakaó2 ek darált mogyoró4 ek hideg víz1 mk vaníliaaroma csipet sóA zabpelyhet aprítógéppel (v. kávédarálóval) őröljük lisztté, majd keverjük össze a darált mogyoróval, és tegyük félre.A vizet, a mazsolát, a mogyoróvajat, a kakaót, a vaníliaaromát, egy csipet sót, és a mazsolát tegyük bele az aprítógépbe, és addig keverjük, míg egy sima állagú masszát kapunk.
Ezután öntsük át egy tálba, adjuk hozzá a zabpelyhes-mogyorós keveréket, majd alaposan keverjük össze.Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd nedves kézzel formázzunk golyókat a masszából, és helyezzük egymástól kicsit távolabb.
Ezután tenyérrel lapítsuk le, vagy keksznyomdával formázzuk meg a kekszeket.Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 20 percig. (én légkeverésnél 160 fokon, 17 percig sütöttem)A sütőből kivéve helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen. A kihűlt keksz kívül ropogós, belül pedig kissé puha, de nagyon finom.