Emeletes csokoládétorta szedres és citromos krémmel.

  • 2017.08.20.
  • 8

A torta alapötletét az augusztusi Vidék íze magazin címlapján látható emeletes torta adta, melyet a saját ízlésemre alakítottam át. A változtatásoknak több oka is volt, a legelső pl. hogy benyúlva a szekrénybe megállapítottam, hogy sajnos nincs itthon fehér csokoládé. Gondoltam ez legyen a legnagyobb baj, így aztán fehér helyett étcsokoládé került a tésztába, mely garantáltan nem rontotta el. A kétféle krém is kissé átalakult, így aztán az ötleten kívül, hogy emeletes tortát süssek, nem sokban hasonlít a két torta egymáshoz. Viszont a csokoládés piskóta a szedres és citromos krémmel nagyon, de nagyon finom volt.
Hozzávalók 24-20 cm-es tortaformákhoz:25 dkg liszt
25 dkg porcukor2 cs vaníliás cukor10 dkg étcsokoládé10 dkg vaj1 tk sütőpor8 db tojás
A csokoládét gőzfürdő fölött olvasszuk fel, majd hűtsük ki. A vajat szintén olvasszuk fel, majd szintén hűtsük ki.A porcukorhoz adjuk hozzá a vaníliás cukrot és az egész tojásokat, majd robotgéppel keverjük jó habosra.Ezután állandó keverés mellett csorgassuk hozzá az olvasztott, kihűtött vajat, majd a kihűtött csokoládét is. (ekkor egy lágyabb masszát kapunk)A lisztet keverjük össze a sütőporral, majd szitáljuk hozzá a csokoládés keverékhez, és fakanállal óvatosan keverjük, forgassuk össze.Sütőpapírral béleljük ki a tortaformákat, majd a massza kétharmad részét öntsük a 24 cm-es tortaformába, a maradékot pedig a 20 cm-es tortaformába.Helyezzük be a tortaformákat előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 30 perc alatt süssük készre. Tűpróbáig süssük!!!A sütőből kivéve, hagyjuk pár percig a formában hűlni, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen a tortalapokat mielőtt megtöltenénk.
Tipp:
Én a hozzávalókat megfeleztem, majd a kikevert masszát külön-külön sütöttem meg egy sütőpapírral kibélelt gáztepsiben 15 perc alatt. Miután mindkét lap kihűlt, ráhelyeztem a tortaformát, majd egy éles késsel körbevágtam. Így a tortalapok egyformák lettek, a leeső tésztából pedig kókuszgolyót készítettem.Szedres krém hozzávalói:20 dkg szeder25 dkg mascarpone15 dkg porcukor2 cs vaníliás cukor1,5 dl Hulala (v. habtejszín +habfix)A szedret folyó víz alatt mossuk meg, alaposan csepegtessük le, majd tegyünk félre pár szemet a díszítéshez.A porcukorhoz adjuk hozzá a mascarponét, a vaníliás cukrot, majd keverjük jó habosra.A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük össze a mascarponekrémmel.Végül adjuk hozzá az alaposan lecsepegtetett szedret, majd óvatosan forgassuk össze.Citromos krém hozzávalói:
1 citrom reszelt héja és leve25 dkg mascarpone15 dkg porcukor2 cs vaníliás cukor1,5 dl Hulala (v. habtejszín + habfix)A porcukorhoz adjuk hozzá a mascarponét, a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat, és ízlés szerint citromlevet, majd keverjük simára.A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük össze a citromos krémmel.Az egyik nagyobb tésztalapot helyezzük rá egy tálcára, egyenletesen kenjük rá a szedres krémet, majd helyezzük rá a másik tésztalapot és a tenyerünkkel óvatosan nyomkodjuk le.Ezután a tésztalap közepét kenjük meg 1-2 evőkanál lekvárral, majd helyezzük rá az egyik kisebb tésztalapot.Ezután kenjük rá egyenletesen a citromos krém kétharmad részét, majd helyezzük rá a másik tésztalapot, és tenyérrel óvatosan nyomkodjuk le.Végül a maradék citromos krémmel kenjük meg kívülről is a tortát, majd díszítsük a félretett szederrel. (Én pár szál fehér legyezővirággal is díszítettem, de az NEM ehető!!!!)Az elkészült tortát helyezzük be pár órára (v. egész éjszakára) a hűtőbe, hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.Tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk.