Körtés zellerkrémleves ropogós baconnel.

  • 2017.04.18.
  • 8

A nagy húsvéti lakomák után én ma bizony nem is vágytam másra mint egy finom krémlevesre. Lehet kicsit furcsának tűnhet a körte és a zeller párosítása, és először azért bennem is voltak kételyek, hogy mi is fog ebből kisülni :) vagyis kifőni, de a végeredmény meglepően finomra sikerült. A zellert és a körtét mielőtt a levesbe került, sóval-borssal megszórva puhára sütöttem, és ettől már kapott egy finom ízt. Az intenzív zellert ízt, a körte mellett még krumplival is lágyítottam, majd az összeturmixolt levest a végén laktózmentes tejszínnel tettem selymesebbé. Tálaláskor ropogósra sütött baconnel tálaltam, mely nagyon jól illett a krémleveshez. Hozzávalók:20 dkg körte (felszeletelve)30 dkg zeller (felszeletelve)10 dkg krumpli (felkockázva)1 db vöröshagyma3 dkg vaj (laktózmentes)2 ek kukoricacsíra olaj2 dl tejszín (laktózmentes)6 dl vízsó (himalája só)őrölt színes bors
10 dkg szeletelt bacon Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük rá a vékonyan felszeletelt körtét és a zellert, majd szórjuk meg egy csipet sóval, őrölt borssal, és locsoljuk meg egy evőkanál olajjal. Ezután tegyük be közepes hőmérsékletű sütőbe, és kb. 30 percig süssük, hogy teljesen megpuhuljanak, szép színt kapjanak.A vöröshagymát és a krumplit pucoljuk meg, majd vágjuk fel a hagymát apróra, a krumplit kisebb kockákra.A vajat és maradék olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre.Ezután adjuk hozzá a krumplit, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, keverjük alaposan össze, majd öntsük fel a vízzel, és főzzük félpuhára.Amikor a krumpli már félpuhára főtt, adjuk hozzá az elősütött körtét és zellert, és ha szükséges ízesítsünk utána, majd főzzük puhára.Ezután vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a tejszínt, majd turmixoljuk össze, és tálalásig tartsuk melegen. (botmixerrel is pépesíthetjük)A bacon szeleteket vágjuk fel kisebb kockára, és állandó keverés mellett, süssük szép pirosra, ropogósra, majd szedjük ki a zsiradékból.
Tálalás előtt merjük a krémlevest tányérba, majd szórjuk meg a ropogósra sült baconnel, és úgy kínáljuk.