Hagymaropogós.

  • 2017.03.14.
  • 3

Két nagyobb vöröshagymából, némi kukoricalisztből, fűszerekből, és hideg vízből, roppant egyszerűen készíthetjük el a hagymaropogóst. Bevallom, amikor hozzáfogtam, még voltak kétségeim, hogy mi is sül majd ki belőle. Aztán az első kisült darabok kóstolása után, már kétségem sem volt, hogy mi bizony imádni fogjuk ezt az egyszerű ropogtatni valót. A fűszeres hagyma sütés közben édeskésre karamellizálódik, és egy ropogós réteg vonja be, melyhez nagyon jól illik a natúr joghurt, vagy éppen a tejföl.Hozzávalók:2 db vöröshagyma (nagy)20 dkg kukoricaliszt1/2 mk szódabikarbóna1/2 mk kurkuma1/2 mk őrölt csili1 tk só2 dl hideg vízolaj a sütéshezA vöröshagymát pucoljuk meg, vágjuk fel közepes kockákra, majd tegyük langyos, sós vízbe kb. egy fél órára. (nagyobbra vágjuk mint pl. a pörkölt alá valót)A kukoricalisztet keverjük össze a sóval, a szódabikarbónával, a kurkumával, és az őrölt csilivel, majd apránként keverjük hozzá a hideg vizet, hogy egy sűrűbb palacsintatésztát kapjunk.A vöröshagymát alaposan csepegtessük le, majd keverjük hozzá a masszához.Egy serpenyőbe hevítsünk bőséges mennyiségű olajat, majd evőkanálnyi halmokat tegyünk bele a hagymás-masszából.Ezután mérsékeljük a hőfokot, majd mindkét oldalát süssük szép pirosra, ropogósra.
(közepes lángon süssük, hogy a hagyma átsüljön)Amikor a hagymaropogós szép pirosra sült, szedjük ki egy papírtörlőre, hogy a felesleges zsiradékot felszívja.
Tálaláskor ízlés szerint natúr joghurttal, esetleg tejföllel kínáljuk. Én joghurttal tálaltam, és nagyon finom volt együtt.