Diótorta (liszt- és cukormentes)

  • 2018.04.17.
  • 4

Ezt a tortát a 13. házassági évfordulónkra készítettem. Természetesen próbáltam kihozni a lehető legegészségesebbre, ezért csak a tetejére kerültek édességek, hogy ezzel kedvezzek a család többi tagjának :)) Nem volt reklamáció, a torta egyszerre elfogyott, mert a barátainkkal együtt fogyasztottuk.Hozzávalók a piskótához:6 tojás8 evőkanál őrölt dió4 evőkanál eritrita locsoláshoz rumaromaA krémhez:1 tasak (70 g) csökkentett energiatartalmú gluténmentes vaníliás pudingpor8 dkg eritrit3 dl tej (növényi tejjel is készíthetjük)2 dl cukor nélküli habtejszín8 evőkanál őrölt dióA tetejére (nem cukormentes):10 dkg magas kakótartalmú étcsokoládé1 dl főzőtejszíntetszés szerint különféle édességekElkészítése:Először a krémhez a pudingport az édesítővel megfőzzük alacsny lángon, álalndóan kavargatva. Hűvös helyre tesszük, hogy teljesen kihűljön.A piskótához először a tojásfehérjét az édesítvel kemény habbá verjük. Belekavarjuk óvatosan először a tojássárgáját, majd a diót.A masszát egy 22 cm átmérőjű, sütőpapírral bélelt kerek tortaformába simítjuk. 180 fokos sütőben tűpróbáig sütjük. Ezután hagyjuk kihűlni.Kemény habbá verjük a tejszínt. A krémhez először a diót, majd a tejszínt kavarjuk óvatosan, hogy ne törjön össze.A piskótát három lapra vágjuk, és krémmel megtöltjük.Felmelegítjük a tejszínt, majd az apróra tördelt csokoládét belekavarjuk, hogy felolvadjon. A torta tetejére simítjuk úgy, hogy kissé az oldalára is lefollyon.A tetejét tetszés szerint díszíthetjük.
Tipp: Édesség helyett gyümölcsökkel, vagy dióval is díszíthetjük.Megj: Diétás pudingport, és egyéb diétás alapanyagot innen lehet rendelni:http://adiograsime.ro/