Mandulás halfalatok

  • 2017.12.21.
  • 5

Régóta nem panírozok hagyományosan (liszt, tojás, zsemlemorzsa), mivel sem a liszt, sem a zsemlemorzsa nem szolgál semmi jóval, ami az egészségemet illeti, de a családomnak sem.Ezért régóta próbálgatom, mivel lehet kiváltani, hogy finom panírozott dolgokat ehessünk.A mandula az egyik alternatíva, ami tetszik nekünk, ezért ezek a halfalatkák is mandulabundát kaptak. Nagyon szívesen fogyasztják így a gyerekek is.Hozzávalók 4 személyre:
50 dkg tőkehalfilé (fagyasztott)20 dkg mandula5 dkg vaj2 tojás2 evőkanál (zab)lisztsó, őrölt borsA fokhagymás szószhoz:
10 dkg natúr joghurt15 dkg tejföl1 citrom2 cikk reszelt fokhagyma1 evőkanál szójaszósz0,5 teáskanál mézőrölt borskevés apróra vágott petrezselyemzöldsóElkészítése:
A halat szobahőmérsékleten hagyjuk kiengedni, majd papírtörlővel szárazra töröljük.
Nagyobb falatokra felvágjuk, sóval, és borssal összeforgatjuk.
A mandulát késes aprítóban megdaráljuk, nem túl finomra. Ezután a hafalatokat először lisztbe, majd villával felvert tojásba, végül pedig mandulába forgatjuk.
Egy serpenyőben vajat hevítünk, és a halat 2-3 részletben ropogósra sütjük.
A szószhoz a hozzávalókat alaposan kikavarjuk, majd a ropogós halfalatok mellé tálaljuk. Cikkekre vágott citromot kínálunk mellé.