Málnafagylalt (cukormentes)

  • 2017.07.18.
  • 5

Ez lett az én kedvenc fagyim. Azért érdekes ez, mert én nem szoktam fagyizni, mivel nem nagyon szeretem őket. Ez a változat, melyet saját málnából készítettem annyira megtetszett, hogy azóta már többször is elkészítettem, és szívesen fogyasztom.Nagyon egyszerű, mégis nagyon finom, és még krémes is, annak ellenére, hogy nem fagyigéppel készült. A jó tejszín az egyik kulcsa szerintem, mert más fajta tejszínből elkészítve már nem ilyen finom.Hozzávalók:400 ml édesítetlen habtejszín (Pilos terméket szeretem hasznáni erre a célra)35 dkg málna5-10 dkg (ízlés szerint) nyírfacukor, eritrit, vagy xilit (ki amit használ)
Elkészítése:A tejszínt a mixer magas fokozatán habbá verjük, ízlés szerint édesítve.Megmossuk a málnát, majd édesítővel összeturmixoljuk. Egy szitán, vagy szűrőn átpasszírozzuk, hogy a magokat eltávolítsuk.A tejszínt dobozba simítjuk, ráöntjük a málnapürét, és márványosan összehúzogatjuk.Megfagyasztjuk, majd fogyasztás előtt néhány perccel kivesszük, hogy kissé kiengedjen.