Karfiol pizza

  • 2017.05.05.
  • 6

Úgy vagyok ezzel a karfiol pizzával, hogy egyszer meg lehet enni, de még egyszer nem készíteném el, annyira azért nem ízlett. Ráadásul nem is meggy egyhamar a karfiollal bíbelődni, ennyi erővel simán kelt tésztát készítek..Igaz, ez a pizza nem hízlal, és csupa egészséges hozávalókból áll, ráadásul még laktató is. És azért meg kell hagyni, finom, de nekem azért nem lesz a barátom :))Hozzávalók 2 közepes méretű pizzához:
1 kisebb fej karifiol (50 dkg)10 dkg mozarella sajt10 dkg parmezán sajt1 tojás1 evőkanál kókuszzsír1-1 evőkanál zsálya és oregánósó, őrölt borsA feltéthez:
színes koktélparadicsomszínes paprikarukkolabazsalikomElkészítése:
A karfiol törzsét kivágjuk, a leveleket eltávolítjuk, megmossuk. Felvágjuk kisebb darabokra, és egy késes aprítóban morzsásra aprítjuk (a rizshez hasonló lesz). Ezután egy nagy tálba szórjuk, egy tányért helyezönk a tetejére, és 5 percig mikróhullámú sütőben pároljuk. Egy tiszta vészonra terítjuk, a levét pedig amennyire csak tudjuk, kifacsarjuk. Egy nagy tálban összegyúrjuk a kétféle reszelt sajttal, tojással, apróra vágott zöldfűszerekkel, illetve sóval és borssal. Sütőpapírral bélelet tepsire két kerek lapot formázunk, kb 0,5 cm vastagságút, és megkenjük olvasztott kókuszzsírral. 200 fokos sütőben addig sütjük, amíg enyhén megpirul, majd kivesszük, és a tetejére pakoljuk a tetszőlegesen felvágott zöldségeket. Még néhány percig sütjük, amíg a zöldségek kissé megpárolódnak, majd rukkolával, és bazsalikommal tálaljuk.Tipp: Tetszés szerint változhat a feltét, aszerint, hogy mit szeretünk, vagy éppen mi van kéznél.