Krumpliska

  • 2019.10.22.
  • 9

Már hetek óta rakosgatok egy összmarék apró krumplit, amit nem volt kedvem pucolgatni. Végül megfőztem, hogy majd csak lesz belőle valami. Lett is! ????Felsejlett lelki szemeim előtt egy recept, amit valahol valamikor láttam: krumplis tésztalapok lekvárral összerakva. Nem kerestem meg hozzá az eredeti leírást, elképzelés szerint készült el. Azért a hűtőben sorakozó megkezdett lekváros üvegek is játszottak némi szerepet a hétvégi süti létrejöttében!
Hozzávalók:45 dkg lisztnagy csipet só1 csomag sütőpor10 dkg cukor20 dkg reszelt főtt krumpli20 dkg zsír2 tojás1 citrom lereszelt héja és leve3-4 evőkanál tejlekvár töltenimaréknyi durvára darabolt dió+1 tojás a tetejéreÍgy készült:A krumplit előző nap héjában megfőztem, de a lényeg, hogy kihűljön, mire felhasználásra kerül. Melegen megpucoltam.A lisztet, sót, sütőport, cukrot, zsírt, a lereszelt főtt krumpliból 20 dkg-ot összemorzsoltam. Hozzáadtam a tojásokat, a citrom héját és levét, összegyúrtam. Pici tejjel lazítottam a tésztát.3 részre osztottam.
Egy 28×32 cm-es tepsit kikentem (előbb zsírral kentem ki vékonyan, majd beszórtam liszttel úgy, hogy minden hova jusson egy vékony réteg, meg is rázogattam, az esetleges felesleget kiborítom), beletettem az első kinyújtott lapot. Vastagon megkentem lekvárral, erre került a második lap, megint lekvár, s befedtem a harmadik lappal.A tetejét felvert tojással lekentem, darabolt dióval beszórtam.180 fokos sütőben szép pirosra sütöttem.Kétféle lekvárt használtam, sárgabarackot, második rétegnek pedig őszibarackdzsemet. De el tudom képzelni másmilyen, ízlés szerintivel.Finom lett, jó puha tésztájú, ropogós-pergelt diódarabokkal, sok lekvárral... Szóval érdemes tenni egy próbát! ????A maradék főtt krumpliból pedig sós süti is készült...