Olajbogyós lapos kenyér

  • 2018.03.22.
  • 5

Ritkán sütök kenyeret, a kenyérsütő gép is egyre ritkábban van munkára fogva. Egyik nap aztán hazafele tartva azért se mentem be a boltba. Hogy rám várjon a mindennapi tízórai csomagolására való előteremtése. Úgy terveztem, majd befogom a helyettem dolgozó masinák valamelyikét dagasztani, de aztán mégis az emberi munkaerő lett a befutó. A megdagasztott tésztát azon nyomban a gáztepsibe borítottam, ott hagytam megkelni, s így, elterülve sült, s lett belőle lapos kenyér. Akkora sikere volt, hogy két nap múlva ismétlésre került, kicsit tökéletesítve is, azaz nem spóroltam meg a kelesztési időt, s így már nem is lett annyira lapos a kenyér! :-)Hozzávalók:65 dkg liszt (ebből 25 dkg rozsliszt)1,5 teáskanál só2 dl tej
+ víz4 dkg élesztő1 teáskanál cukor3 evőkanál olívaolaja tetejére: szárított zöldfűszerek (kakukkfű, bazsalikom, oregánó), nagy csipet só, kevés bors, 4-5 evőkanál olívaolaj, olajbogyóÍgy készült:A tejet kézmelegre melegítettem, elkevertem benne a cukrot, majd belemorzsoltam az élesztőt. Hagytam felfutni.A kétféle lisztet és sót összevegyítettem, majd hozzáadtam a felfutott élesztős tejet és annyi langyos vízzel összegyúrtam, hogy lágyabb, de ne elterülős kenyértésztát kapjak. Az olaj hozzáadásával megdagasztottam a tésztát.A nagy gáztepsit sütőpapírral béleltem, a tésztát beleborítottam. Igyekeztem egyenlő vastagságúra elegyengetni.
Hagytam megkelni.Az olívaolajat a zöldfűszerekkel, sóval, borssal elkevertem, s lekentem vele a megkelt tésztát. A tetejét kiraktam olajbogyóval, bele is nyomkodtam őket a tésztába.180 fokos sütőbe tettem, s készre sütöttem.Felszeletelve, kettévágva vajjal kentem, sajtot szeleteltem bele s nagyon finom tízórai lett belőle. Leányzó utólag reklamált, hogy Ő az olajbogyót nem szereti, kiszedegette belőle, de a többit megette! :-) A bogyó persze el is maradhat róla, a zöldfűszerek anélkül is jó ízt adnak neki.

Címkék

Kenyér