Túrós apró pogácsák

  • 2017.12.09.
  • 4

Számon tartottam, hogy november végén lesz hét éve, hogy elkezdtem blogot írni, de ez az időszak olyan sűrűre sikerült, hogy rá sem néztem a blogra, meg aztán eszembe sem jutott pont akkor pont ez. Így hát utólag jegyzem meg, csak így mellékesen, adatok felsorolása nélkül.Érdekes viszonyban vagyok a bloggal: nem vagyok rá büszke, nem szoktam reklámozni, sokan nem is tudják, milyen "ferde" hajlamaim vannak. Volt Osztályfőnökünk jegyezte meg a 20 éves érettségi találkozónkon, hogy olyan vagyok, mint voltam: aki nem szavakban, hanem írásban nyilvánul meg. Lehet, ezért ragaszkodom a bloghoz, ezért térek vissza újra és újra, holott időm alig van rá? Hogy kidumáljam magam? :DMég mindig itt vagyok, s még múlt hét végén kértem ki magamnak egy olyan napot, amikor "semmit" nem csinálok, nem gondolkodom-tervezek (ezt nem bírom ki), nem csinálok magamnak lelkiismeret-furdalást amiatt, hogy fut a ház, nincs főtt étel. Ez az a nap, de azért kiteregettem három mosógép ruhát, elpakoltam a szárazakat, mosogattam is, összepakoltam Gergő szobáját, meg gyors ebéd is készült. Közben írom az bejegyzéseket sorra, s majd valamikor közzéteszem. Ezt majd rögvest, amint végére érek.Még mindig a családi összejöveteles hétvégére készült, másodmagával a sós kategóriában.Hozzávalók:1 kg liszt50 dkg túró25 dkg zsír25 dkg margarin2,5 teáskanál só3 dkg élesztő2 tojás2-3 evőkanál tejföla tetejére 1 tojás, köménymag, sószemcsékA lisztet, sót elvegyítettem, az élesztőt belemorzsoltam. Hozzáadtam a zsírt, margarint, túrót, elmorzsoltam. A két tojással és tejföllel összegyúrtam a tésztát. A tejföl mennyisége attól függ, mennyire volt száraz a túró.
A kész tésztát egy órányit pihenni hagytam.
Lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtottam, kicsi pogácsaszaggatóval kiszaggattam, tepsibe pakoltam.Felvert tojással lekentem, köménymaggal és sóval beszórtam.180 fokos sütőben pirosra sütöttem őket.Finom roppanósak lettek. A szaggatástól eltekintve nem is macerás, de hát a pogácsa már ilyen. Rúdnak is kivágható, de így érdekesebb. No meg a másik sós olyan, s ne már egyformák legyenek!