Párolt karaj lilakáposztával és tört krumplival

  • 2017.12.30.
  • 4

A párolt karaj az egyik
legegyszerűbb és legfinomabb húsétel. Az is mellette szól, hogy szinte magától készül el, kevés hozzávalóból. Mikor több mindent kell sütni-főzni, különösen kapóra jön. Így karácsonykor is ez készült. Tört krumpli és párolt lila káposzta kíséretében. A husi előre elkészült, a körete csak a fogyasztása délelőttjén.Hozzávalók:1-1,5 kg karajkevés olajsóbors5-6 gerezd fokhagymaA káposztához:1 közepes fej lilakáposzta2-3 evőkanál olajsó1 citrom kicsavart leve3-4 evőkanál tejfölA krumplihoz: krumplisótejvajÍgy készült:A csont nélküli karajt megmostam, majd kevés olajon mindegyik felét kissé megkapattam. Sóztam, borsot szórtam rá, a megpucolt, darabokra vágott fokhagymával és kevés vizet aláöntve fedő alatt, kis lángon párolódni hagytam. Azért időnként jó ránézni, ha estleg elfogyna alóla a víz, pótolni kell s néha másik felére fordítani. Kell neki idő, mire a villát beleszúrva puhának érződik.Hideg helyen kell hagyni dermedni másnapig, s csak aztán szeletelni, különben szétesik.
Felszeletelve, a borsos-fokhagymás zsírjában átmelegítve, körettel tálalható is.Így készül a lilakáposzta: negyedelve megreszeltem, s kevés olajon, sóval, lefedve párolódni tettem. Mivel hajlamos odaégni, időnként át kell kavarni. Mikor megpuhult, ráöntöttem a citromlét, a tejföl is belekerült, ha kell, teszek még rá sót. Még rövid ideig hagytam a lángon, s kész is.A tört krumpli, vagy krumplipüré... ahány ház, annyi szokás- nálunk így készül: a megpucolt krumplit annyi sós vízben, amennyi ellepi, puhára főzöm. Ha kész, leszűröm, s tejjel meg darabka vajjal összetöröm. Legtöbbször Férjem készíti, ő kevesebb tejjel, keményebbre készíti, én kissé lágyabbra, Nővéremék még több tejjel szeretik. Persze így is, úgy is finom. Azt hiszem, ez a leggyakrabban készülő köret nálunk.

Címkék

Főétel Hús Krumpli