Sajtos-szalonnás csiga

  • 2017.07.17.
  • 6

Időközben Fiam leérettségizett. Küzdelmes négy év előzte meg. Legalábbis számomra az volt. Ő kevésbé küzdött. De az utolsó évre összeszedte magát, villantott valamit a benne rejlő tartalékból. Én mindig is mondtam neki, ha olyan okos lettem volna, mint Ő, nem csak egy (bocsánat, két) tanítóképzőt végeztem volna el. Végül összehozott egy -nem önmagához, hanem eddigi tanulmányi eredményeihez képest- jó érettségit. Még korábban megígértem neki, ha négyes fölötti lesz az érettségi átlaga, elmegyünk valahova. Tartottam a szavam. Az elmúlt hétvégét a Balatonon töltöttük. Az idő lehetett volna kegyesebb is, de a fiatalság mit sem törődött a 20 fokkal, jókat pancsoltak. Vasárnapra aztán kisütött a nap, látszik is a bőrünkön.Szokásomhoz híven sütivel is készültem a "nagy" útra. Egyikük ez a kelt tésztájú sajtos-szalonnás csiga volt:Hozzávalók:20-25 dkg húsos szalonna (bacon)0,5 dl olaj1 kg liszt (fele rétesliszt)2 teáskanál só4 dl tej1 teáskanál cukor4 dkg élesztő25 dkg margarin1 tojás2 evőkanál tejföl és 35 dkg reszelt sajt a töltelékhezÍgy készült:A szalonnát felkockáztam, az olajon ropogósra sütöttem.A tejet megmelegítettem, elkevertem benne a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt. Hagytam felfutni.A lisztet, sót, margarint, a szalonna zsírját tálba tettem, összemorzsoltam. Hozzáadtam a tojást és az élesztős tejet. Összegyúrtam. Kicsit lágynak találtam, ezért beledagasztottam még egy kevés lisztet.A tésztát hagytam megkelni.A megkelt tésztát két részre osztottam. Egyik felét hosszúkás téglalap alakúra nyújtottam, lekentem 1 evőkanál tejföllel, fele sajtot rászórtam, meg
a szalonnakockák felét.Feltekertem, szeletekre vágtam, tepsibe pakoltam. 180 fokos sütőbe tettem.Míg sült, elkészítettem a tészta másik felét is, ebből is lett egy nagy tepsi csiga.Finom volt, frissen igazán élvezhető, de még harmadnap is szívesen rágcsáltuk a maradékot. Mindössze annyi megjegyzést tettek rá, hogy lehetne benne több szalonnadarabka. Ennyi volt itthon, s ez is hirtelen ötlettől vezérelve került bele. Legközelebb több lesz! :-)