Itt egyél vasárnap, ha jót akarsz!

  • 2018.04.21.
  • 8

Azt már mindenki tudja, hogy április 22. a Föld Napja. Az iskolák, cégek ekkorra időzítik természetjáró programjaikat és a médiában is hallani róla minden évben. Na de mit tegyen az ember lánya/fia, ha enne egy jót ezen a jeles napon? A Gasztrohősök segítenek ahol tudnak; ajánlunk néhány helyet, ahol nem csak jót ehetünk, de ezzel jót is tehetünk a bolygónknak. 

Budapesten:
Slow Foodiez

Lassulós, elmerengős helyet keresel? A Slow Foodiez otthonos kis belsejével és isteni vegetáriánus, vegán ételeivel garantáltan hagyja, hogy a Föld jobbá tételén járasd az agyad. Ha pedig otthonra is vinnél az érzésből (és a finomságokból), komposztálható csomagolásban meg is tudod tenni.
Csendes

Nevével ellentétben nem egy suttogós, visszafogott helyről beszélünk. A hely sajátos, vintage berendezése már megér egy látogatást. Amihez már csak hab a tortán a bio kávé, a hazai gyógy-, és gyümölcsteák. Itthonról érkeznek még a gyümölcslevek és szörpök is.
Kozmosz Vegán Étterem

Ha nem akarunk messzire menni a városból, de szeretnénk a zöldben tölteni a napot a Hunyadi tér szuper választás. Azért is, mert ha megéhezünk, egy lépésre találjuk a Kozmoszt, ahol szezonális, vegán ételekkel és bio teákkal várnak minket.
Szimpla háztáji

Annál közelebbről, mint ahonnan a Szimpla háztáji szerzi az alapanyagait kevés hely tudná. Könnyű a dolguk, hiszen közeli “rokonuk”, a Szimpla kert minden vasárnap termelői piacot tart (szintén szuper Föld napi program). A Háztájiban és a Kertben is isteni hazai gyümölcsleveket, szörpöket szürcsölhetünk, az elviteles csomagolóanyagok pedig komposztálhatók.
Larus étterem

A Larus étterem azzal, hogy úttörőként Szívószálmentes vendéglátóhellyé vált, máris rengeteget tesz a környezetért, de nem álltak meg ennél az egy dolognál. Séfjük, Várvizi Péter minden héten lenyűgöző, hetente változó szezonális menüket alkot. Nyáron az ételekhez a teraszon cseperedő fűszernövényeket használják. A vendégek poharába pedig magyar borok és sörök kerülhetnek.
Murok kávézó

A már-már nyárias melegben kedve támad az embernek egy jó sörözéshez. A Murokban nem csak hazai, kézműves sörök mellett beszélgethetünk egy jót. A sör mellé jól fognak csúszni a termelői alapanyagokból készült mártogatósok, szendvicsek, amikhez a fűszernövényeket helyben, aquapóniás rendszerben próbálják termeszteni.  
Jardinette Kertvendéglő

Ha egy csodaszép kerthelyiségre vágynánk, irány a Jardinette Kertvendéglő! Az árnyas fák alatt választhatunk a sok szezonális, kistermelői alapanyagokból készült fogások közül. Extra, hogy vasárnap még kreatív foglalkozás is várja a gyerekeket.
Smúz Café

A Kossuth tér melletti kávézó virágbolt is egyben, így hát a friss illatot beszippantva teljesen át is jár minket a Föld Napja érzés. Emellett a Élőbolygó Alapítvány biodinamikus gazdaságában termelt tejet és tejtermékeket használják. A Földünk megóvása érdekében pedig ahol csak a szabályozások engedik környezetbarát tisztítószerekkel takarítanak.
Kéhli Vendéglő

Ha a vasárnap a tradit cionális ebéd napja, a Kéhli Vendéglő a tökéletes Föld napi ebédhelyszín. A finom ételek mellé bio szörpök, teák vagy akár borok dukálnak. Elárulunk egy kulisszatitkot is: ugyan nem a Föld Napján, de hamarosan ebéd menüt is találhatunk majd itt, ami a vendéglő saját bio kertjének alapanyagaiból készül.
KIOSK

A KIOSK nem csak a Föld sorsát viseli szívén azzal, hogy szezonális alapanyagokból főz és komposztálható dobozokkal igyekszik csökkenteni az ökológiai lábnyomát. Az itthon élő embereken is segít, hiszen dolgozói évente többször látnak vendégül rászorulókat, a tulajdonos pedig a Segítő Angyalok Alapítvány egyik alapítója.
Vidéken:
Bonne Chance Restaurant & Hotel

Azoknak a szerencséseknek is van ajánlatunk, akik Zala megyében töltik a hétvégét, vagy ott laknak. A Bonne Chance étteremben, Bázakerettyén nem pazarolják az alapanyagot: a ‘nose to tail’ elvek alapján igyekszenek mindent felhasználni a fültől a farokig. A helyi alapanyagok használata mellett se menjünk el szó nélkül; környékbeli,  családi gazdaságokból érkezik a zöldség, a kézműves sajtok és a marhahús is, a kenyeret pedig maguk sütik. Mi már indulunk is! :)
Yes, Chef!

Ha az or