Kifli

  • 2013.04.03.
  • 7

Egyelőre nagyon élvezem az új hobbim. :DHétvégén már készítettem sima tejes kifliket, de nem voltam egészen elégedett az eredménnyel, kicsit száraznak és ízetlennek találtam (bár ettől függetlenül elfogyott).Továbbgondoltam az ügyet és ez lett belőle:Hozzávalók:50 dkg. BL 80-as liszt (Váci)25 dkg. kovász2 dkg. tengeri só2 dkg. méz2 dkg. élesztő 10 dkg. tejföl2 dkg. vaj késhegynyi aszkorbinsavkb. 2 dl. hideg vízElkészítés:A hozzávalókat tálba mérem, kézzel összegyúrom, valamivel lágyabb tésztát készítek belőle, mint a kenyérnek. Letakarva 15-20 percig kelesztem, majd átgyúrom. Újabb 15-20 perc kelesztés után 12 egyenlő részre osztom a tésztát és kiflikké formázom, tehát háromszög alakúra nyújtom és megsodrom. Ez után hagyom, hogy újra szépen megkeljenek (30-40 perc).A sütőt előmelegítem 200 C°-ra, a kiflik köré vizet spriccelek (én a felére napraforgómagot szórtam a kislányom kedvéért :)).Lefedem (fóliával, vagy egy másik tepsivel). 10 perc sütés után 180 C°-ra csökkentem a hőmérsékletet és még 10 percig sütöm. Ekkor leveszem róla a fóliát, hogy a teteje is megsüljön. Amint kiveszem a sütőből, átkenem hideg vízzel. Rácsra téve hagyom kihűlni.