Zebra torta (paleo)

  • 2017.08.30.
  • 0

A kiindulási alap ezúttal a paleo szegedi rezgős lepény volt. Sütéskor, alaposan megemelkedik a tészta, aztán meg kicsit visszaesik, szóval nem kell majd megijedni, a végeredmény ilyen lesz.Hozzávalók:30 dkg
Totu2 dl kókusztej
1/2 citrom leve és reszelt héja6 tojás5 dkg eritritol (xilit vagy nyírfacukor)5 dkg nyílgyökérliszttovábbá:2 dkg kakaó1-2 dkg porrá őrölt eritrit2 evőkanál vízA tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. Félretesszük. A tojássárgáját a többi hozzávalóval turmixgépben, vagy késes aprítóban csomómentes krémmé dolgozzuk. Óvatosan, hogy a hab össze ne törjön, hozzáforgatjuk a felvert tojásfehérje habot, majd két részre osztjuk. az egyik részhez gyors mozdulatokkal hozzáforgatjuk a kakaót, a por eritritet és a vizet. 24 centis, sütőpapírral bélelt tortaforma közepére merőkanálnyi halmot teszünk a fehér masszából, majd annak a közepére a kakaósból, annak a közepére a fehérből, majd megint a kakaósból. Addig folytatjuk, amíg a masszák elfogynak. ahogy terül szét a tészta, úgy alakul ki a zebra minta. Végül 140 fokra előmelegített sütőben 50-60 perc alatt megsütjük. A facebookon is követhettek,
itt tudtok csatlakozni hozzám. Ne feledjék, hogy csak akkor jelennek meg a bejegyzéseim nálatok, ha a
Követed
lehetőségre is rákattintatok.A Google+-on
itt tudtok csatlakozni hozzám.Létrehoztunk egy új paleos receptes csoportot, ha van kedvetek csatlakozni hozzánk itt megtehetitek:
https://www.facebook.com/groups/523183661193999/
A ti ötleteiteket, receptjeiteket is várjuk!