Gyors vendégváró falatok szuper egyszerűen

  • 2017.04.10.
  • 6

Mediterrán ízével már húsvétkor megelőlegezi a nyári hangulatot ez a pesztós-fetás csiga.A főszereplő ismét a legjobb barátunk, a leveles tészta. Biztonsági tartalékként mindig van egy-két csomag a hűtőben, amit hétköznap esténként is szívesen használunk, ha csak egy gyors vacsorát szeretnénk összeütni, de ünnepek alatt is, ha nincs időnk pepecselős falatkákat készíteni.Ezúttal azonban nem lepényt, nem is pizzát, hanem kis csigákat készítettünk belőle. A papírra tekert leveles tésztát egyszerűen kisimítottuk, pesztóval kentük meg, fetát morzsoltunk rá, majd feltekertük, felszeleteltük. Kerülhetett volna bele szárított paradicsom, vagy akár apróra vágott olívabogyó is.Jól használható édes és sós lepények alapanyagaként, kerülhet rá csokikrém, túrókrém, mogyorókrém, amit aztán már csak egy kis gyümölccsel kell kirakni, és kész is az édességünk. Ugyanígy készülhet belőle egy gyors pizza: egy kis paradicsomszósszal megkenjük, sajtot – és egyéb feltéteket – szórunk rá, és már mehet is a sütőbe.Elkészítési idő: 40 percHozzávalók:1 csomag Dr. Oetker Leveles Tésztakb. 8 dkg zöld pesztó10 dkg feta sajt1 tojás a lekenéshezTovább a teljes recepthez >>>Hasonló receptekVillantós desszert egyszerűen: Tarte TatinSzuper desszert szuper egyszerűenSzuper finom kókuszgolyó – a tökéletes húsvéti vendégváróFetakrémes olívás falatok és szavazásÚjabb szuper csiga a házi pékségből!