Gourmet 2013

  • 2013.06.02.
  • 5

Az én kis gurmémAz ízek a számban, a gondolatok a fejemben kavarognak.
Az egyik bódétól a másikig tartott egy-egy kombináció, rövid életük volt, válogattunk, kóstoltunk. Vagy egyetértésben hümmögtünk, vagy hümmögéssel jeleztük egymásnak, hogy felejtős.Judittal a 3. Gourmet tapossuk együtt, igazi íztársra találtam! Elmondhatom, hogy az összes eddigi rendezvény közül a mai nyújtott igazi gasztro élményt. Ugye az
elsőkkel
az volt a baj, hogy nem csalogattak a helyek, hogy kóstoljunk, aztán mi ettünk volna, na de mit, ha ki volt írva, akkor csak egy A5-re, de a nyakatekert név nem sokat mond, látni akarom, hogy mit kínálnak, ezért az asztalokat sasoltuk, hogy mi van az étlapon. Hát jól nem laktunk...Idén kb. 8 féle ételt próbáltunk ki, nagy betűkkel volt kiírva a menü és legalább a sorban egy ember volt előttünk, ahol láttuk is, hogy mi készül. A kínálatot még tudnám fokozni egy ételfotóval!Remélem az uram nem számol utána, hogy ez mennyibe kerül, de szerencsére mi sem követtük, mert párezresével töltögettük a kártyánkat.Azt elmondhatom, hogy egyik ételben sem csalódtam. Talán a csokis gulyáskrémes mousse annyira nem lett a kedvencem, mindenesetre érdekes volt a gulyáskoncepció feldolgozása. De szerepelt a kínálatban libamájas csoki, pacalmutációkkal is találkoztunk, kóstoltunk csalánkrémet, de a bodza is több helyen visszaköszönt, pl. hagymasalátával, vagy olaj formában.Amikor beléptünk elkezdett szakadni az eső, de azt hiszem ez másokat sem tartott vissza. Egyik kézben az esernyő, a másikban a borospohár. Mi ezzel a baj? Egy óra múlva pedig a lemenő napban sütkérezhettünk.Estére pezsegtek az emberek, de nem volt nagy tömeg, ülőhely mindig akadt, csak a fényképezőgépem kártyáját hagytam otthon és mivel olyan messze lakok a Millenáristól, esti képeket és ételeket nem láthattok :)Még vasárnap is tart a budai parti a millenárison és ha van kedvetek vidéki éttermekkel is találkozni, nézzetek körbe!Nézd meg a
tavalyi videót
is!Én pedig nemsokára találkozok
Mauróval! Remélem jó idő lesz!Kövess a
facebookon!Ahogy beléptünk...Akik mindenre fel vannak készülveüres padokfocaccia d'osvaldo sonka burratazempléni bárány csicseriborsó za'atarSzamócajoghurt, bazsalikom egy kis cukisággal
a street foodért mindenhol sokan álltak sorba, kecskesajtos bárány "dzsuszilüszi" házi bucibanBelefutottam egy filéző versenybe isKend be a hátam...

Címkék

Rendezvény