RIP Cicmó

  • 2019.11.17.
  • 6

Hirtelen lépett az életünkbe. Vagyis feküdt. Anyu kertjében, az egyik virágbokor levélzetének árnyékában aludt.
- Már többször itt volt, meg is lehet simogatni- mondta anyu. Én pedig egy percet sem vártam, mentem ki, ahhoz a virághoz. És ott volt. Egy fehér-vörös, dús szőrű, csodaszép kandúr. Odatartottam a kezem, megszagolta, aztán hanyatt vágta magát, jelezvén: ha akarsz, megsimogathatsz.Az első perctől imádat volt.Nem tartozott senkihez. Eltévedhetett vagy valaki kirakhatta. Emberhez szokott, jól táplált macskosz volt, tüneményesen kedves, édes. Mindenki azonnal megszerette. Na jó, Mami nem volt oda érte, de ő csak a kivétel volt, aki erősítette a szabályt. Odavoltunk érte. A húgom nevezte el Cicmónak.Ott ült a bejárati ajtó előtt és türelmesen várta a simogató kezeket és a cicakaját. Észveszejtően hangos dorombolással.Megbetegedett. Egy durva kutyaharapás csúfította el a pofiját. Nagyon lefogyott, hullott a szőre, nem akart enni. Anyu gondos ápolásával és a rengeteg simogatással, szeretettel lassan, de teljesen felépült.Utálta a fényképezést. Azért én szinte mindig lefotóztam, amikor odaértem anyuékhoz, aztán békén hagytam a technikával. A bajsza olyan hosszú volt, hogy sosem fért bele egy képbe. :) És habár nagyon szelíd volt, kifejezetten kedves, olyan pofákat tudott vágni, hogy ihaj!, néha úgy nézett ki, mint egy vagány kalózkapitány. :)És egészen egyedi stílusban közeledett, amikor még oda sem ért az emberhez, már hanyatt vágta magát egy érdekes, cicmós hirtelen puffanással, és várta a simit.

Címkék

Cicmó