Cérnakolbásszal töltött, rántott csirkemell

  • 2017.09.13.
  • 5

A gyerekek akár minden nap rántott csirkét ennének ebédre. Jó gyakran készítem, de azért próbálok mindig változtatni egy kicsit rajta. Most például vékony kolbászt csempésztem bele. Így szépen szeletelhető és még hidegtálon is kínálhatjuk. Édesburgonya pürével kínáltam. A recept megjelent a Kifőztükmagazin szeptemberi számában is. Hozzávalók 4 személyre: *4 kisebb csirkemellfilé *10 dkg füstölt cérnakolbász *4 csipet só Panírozáshoz: *10 dkg liszt *2 nagyobb tojás *10 dkg zsemlemorzsa Sütéshez: *olaj bőven A megtisztított melleket az oldaluktól kezdve hosszában bevágjuk úgy, hogy nem vágjuk át teljesen. Kettényitjuk, és vékonyra klopfoljuk. Mindkét oldalukat meghintjük sóval. A kolbászt a mell hosszára vágjuk, és beletekerjük a húsba. Hústűvel összetűzzük. Hagyományos módon először lisztbe forgatjuk, majd enyhén felvert tojásba, végül zsemlemorzsába. Bő olajban, mérsékelt lángon pirosra sütjük, és konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsepegni. A hústűt eltávolítva, majd felszeletelve krumplipürével, esetleg édesburgonya pürével kínáljuk.A Facebookon is megtaláltok.Már Instagramon is fent vagyok.