Karfiol lángos joghurtöntettel

  • 2014.07.16.
  • 2

Hozzávalók:
1 fej karfiol, 2 tojás, 4 evőkanál liszt, 4-5 evőkanál joghurt, só, bors, 1/2 tasak sütőpor, 1 dl olaj; a joghurtöntethez: 4 dl joghurt, 1-2 evőkanál olívaolaj, 1 csokor metélőhagyma, só, bors Elkészítése: A karfiolt megmossuk,
rózsáira szedjük és enyhén sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük és hűlni hagyjuk. A tojásokat felverjük, belekavarjuk a sütőporos lisztet, a joghurtot és végül a villával összetört karfiolt. Sóval, borssal fűszerezzük és ha szükséges, kevés joghurttot adunk még hozzá, hogy palacsintatészta sűrűségű masszát kapjunk. Forró, kevés olajba egy-egy kis merítőkanál masszát teszünk, kissé ellapítjuk és mindkét felét világos barnára sütjük. A joghurtöntethez a metélőhagymát megmossuk, apróra vágjuk és az olajjal együtt belekavarjuk a joghurtba. Sóval, borssal ízesítjük.