Mosogatógépes nyereményjáték Finish termékekért

  • 2016.05.27.
  • 2

Tartozom egy vallomással: imádom lakkozni a körmeimet. Van itthon vagy 50 körömlakk, a szivárvány minden létező árnyalatában. Na most, lássuk be a körömlakk, legyen akármilyen tartós is nem igazán fér össze a mosogatással. Mert ugye, főzni is imádok, de az azt követő edény sikálást kifejezetten utálom.Mondhatnátok, hogy erre való a mosogatógép. Tényleg. Van is nekem, de az utóbbi időben nem éppen és úgy csinálta a feladatát, ahogy azt én elvártam volna. Kezdődött azzal, hogy spórolási célból vettem valami kuponos tablettát, ami aztán három mosás után azt eredményezte, hogy minden tiszta egy adta vízkő lett, a gép belülről, az edények, minden. A poharak matt árnyalatot kaptak, koránt sem csillogtak szépen. Igazándiból nem akartam ezzel túl sokat foglalkozni. Hiszen ugyebár azért van a mosogatógép, hogy megkönnyítse a dolgunkat, nem azért, hogy még többet kelljen vele foglalkozni. Aztán rájöttem, hogy ha évekig szeretném, hogy segítségemre legyen, nem ártana a megfelelő tisztító szereket használni. Így nem tönkreteszem az edényeimet és a gépemet, hanem megóvom.
Éppen ezért nagyon örültem, hogy a Finish lehetőséget biztosított számomra, hogy kipróbáljam mit is tudnak a kiegészítő termékei. Ha szeretnél te is egy csomagot nyerni, válaszolj a kérdésre a blogbejegyzés végén!Finish mosogatógép tisztítóHa nem tisztít úgy a mosogatógép, mint új korában,
valószínűleg a gép belsejében lerakódott szennyeződés, zsír és vízkő az oka. A mosogatógép tisztító megóvja ezektől a mosogatógépedet, és az olyan helyekre is elér, ahová Te kézzel csak nehezen, vagy egyáltalán nem, például a fűtőelemekhez, permetezőkarokhoz. Használata rendkívül egyszerű: semmi más dolgod nincs, mint a kupakról eltávolítani a védőfóliát, majd az üres mosogatógépbe fejjel lefelé beállítani a flakont – ugyanúgy, mint ha egy tányért akarnál elmosogatni – és elindítasz egy legalább 65°C-os programot. Elég havonta egyszer használnod, hogy megakadályozd a kellemetlen szagok kialakulását, és az ételmaradékok felgyülemlését. Mi több, így a mosogatógéped élettartamát is jelentősen meghosszabbíthatod.Finish gépi öblítőszer A homályos, matt poharak ellen is megvan a megoldás. Nincs más dolgod, mint az öblítő adagoló rekeszt megtölteni Finish öblítő folyadékkal, amely minden program öblítési fázisában automatikusan kioldódik. Különleges összetételének köszönhetően megakadályozza, hogy a poharakon, evőeszközökön foltok, esetleg ételmaradványok maradjanak. A Finish gépi öblítőszer felgyorsítja a száradási folyamatokat, így többé nem kell órákat várnod arra, hogy a program lejártával kipakolhass a gépből. Finish vízlágyító sóHa gyorsan vízkövesedik a gép, a kemény víz miatt van. Rendszeresen töltsd fel mosogatógépedet Finish vízlágyító sóval: a nagy szemcsés só segít megakadályozni, hogy vízkőlerakódások alakuljanak ki akár a mosogatógép belsejében, akár az edényeken. Elősegíti a mosogatógépekben lévő víz lágyítását, ily módon megnöveli a Finish mosogatószerek tisztító hatását.Finish citrom és lime mosogatógép illatosítóHa a mosogatógépet kinyitva kellemetlen szagokkal szembesülsz, azért a szűrőben, tömítésekben megbújó étel-lerakódások a felelősek. Szüntesd meg a szagokat a Finish citrom és lime mosogatógép illatosítóval. Ha pedig semleges illatra vágysz, próbáld ki a Finish szagsemlegesítő mosogatógép illatosítóját.A nyeremény három Finish csomag, melyek mindegyikében található egy Finish mosogatógép tisztító, egy Finish gépi öblítőszer, egy doboz Finish vízlágyító só és egy Finish citrom és lime mosogatógép illatosító.
Ahhoz, hogy a tiéd legyen a 3 Finish ajándékcsomag egyike és kipróbálhasd az áldásos hatásukat válaszolj az alábbi kérdésre: Melyik mosogatógép óvó-védő szert találod a leghasznosabbnak?A válaszokat a blogbejegyzés alatt kommentben (azonosítható névvel) és a Kern Ági Facebook oldalon várjuk! Ha mindkét helyen kommentelsz, akkor dupla eséllyel indulsz a sorsoláson.
Válaszok beérkezésének határideje: 2016. június 5. 20 óra.

Címkék

Esemény