Mascarponekrémes málnadzsemes spiráltorta.
- 2013.07.14.
- 7
Ennek a tortának az alapötletére a NoSalty.hu oldalán, a Gasztroblogger rovatban találtam rá. Coffeinmentes készítette el, (eredeti recept itt megtalálható) és már látványra is nagyon csalogató volt a tortája. Így aztán úgy döntöttem, hogy megsütöm a saját receptem alapján az én spirál tortámat. Mivel vendégeket vártam, (két kislány is volt a vendégek között) így gáztepsi méretű tésztát sütöttem, majd feltekerés után kettévágtam a már megtöltött tortát. Amennyiben egy nagy tortát szeretnénk készíteni, akkor a piskótatésztát megtöltés, és feltekerés előtt négy egyforma méretű lappá kell felvágni. Esetleg egy kisebb méretű tepsiben sütni, hogy a tészta vastagabb legyen. A tésztalapokat én málnadzsemmel kentem le, (ízlés szerint bármilyen gyümölcslekvárral lekenhető), majd következett a mascarponekrém. Felszeletelés után nem csak látványra volt kissé más ez a torta mint az eddig megszokott, de az íze is valami isteni finom volt.
Tészta hozzávalói 2 kisebb tortához:4 db tojás12,5 dkg porcukor12, 5 dkg liszt1 tk vaníliaaroma2 ek forró víz3 dkg olvasztott vajTegyük bele egy keverőtálba a porcukrot és a négy egész tojást, majd robotgéppel keverjük jó habosra. Amikor már jó habos, állandó keverés mellett adjuk hozzá a vaníliaaromát, a forró vizet, majd az olvasztott vajat is. (ekkor kicsit összeesik, de nem kell megijedni, mert sütés közben, szépen feljön majd a piskótánk)Ezután szitáljuk a hozzá a lisztet, majd fakanállal óvatosan keverjük össze.Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, és öntsük rá a masszát, majd egyenletesen simítsuk el.Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 12-15 perc alatt süssük készre.A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk a tésztát teljesen kihűlni.Amikor a tészta teljesen kihűlt, húzzuk le róla a sütőpapírt, majd hosszában vágjuk két egyenlő részre. Krém hozzávalói:50 dkg mascarpone1 citrom leve és reszelt héjaporcukor (ízlés szerint)2 cs vaníliás cukorNéhány kanál málnadzsem a piskóta lekenéséhez.A mascarponét keverjük jó habosra a porcukorral, a vaníliás cukorral, és a citromlevével és reszelt héjával.A kétfelé vágott piskótalapokat először kenjük meg vékonyan a málnadzsemmel. (ízlés szerint bármilyen lekvárral megkenhetjük)Ezután kenjük rá a dzsem tetejére a kb. fele mennyiségű mascarponekrémet, majd kezdjük el feltekerni az egyik megkent piskótalapot. Ezután illesszük hozzá a másik
megkent lapot és óvatosan tekerjük tovább.Ekkor egy magas spirált kapunk, melyet éles késsel, óvatosan vágjunk félbe.Végül a maradék krémmel kenjük meg a tortácskák külső felét is, majd helyezzük tálcára, és kb. egy óra hosszára tegyük be a hűtőbe, hogy a krém megdermedjen és az ízek összeérjenek.Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből, és ízlés szerint felszeletelve kínáljuk.