Krumplis-sajtos chilis bab

  • 2026.09.01.
  • 9


A darált hús egyik kedvenc alapanyagom. Néha csak úgy veszek hazafelé a húsboltban, különösebb cél nélkül, hogy aztán gondolkozhassak, mi legyen belőle. Mint most is. Többféle ötlet kavargott a fejemben, aztán összekombináltam egy sokadikat- mint szinte mindig, az otthon fellelt alapanyagok döntöttek.
Hozzávalók:1,5 kg krumpli1 kg darált sertéscomb1 fej hagyma1 paprika1 gerezd fokhagyma3-4 evőkanál olajsó, bors, paprika1-1 konzerv kukorica és bab2 dl ketchupízlés szerint csípőspaprikakrém30-35 dkg sajtÍgy készült:A krumplit héjában főni tettem annyi vízben, amennyi ellepi.A hagymát, paprikát, fokhagymát apróra vágva kevés olajon megpároltam, majd hozzáadtam a darált húst is. Sóztam, borsoztam, kevergetve morzsásra pirítottam. Belekerültek a leszűrt konzervek, teáskanálnyi pirospaprika, a ketchup, kevés csípőspaprikakrém. Összefőztem, kóstoltam, hogy elég sós-e, ha kell, még fűszerezzük-sózzuk.A megfőtt krumplit leszűrtem, pucoltam, vékonyan kiolajozott sütőtál aljára karikáztam, nagy csipet sót szórtam rá és a sajt úgy egyharmadár ráreszeltem. Ráöntöttem a húsos ragut, elsimítottam és a többi sajt a tetejére került.180 fokos sütőbe tettem és addig sült, míg
a sajt kissé pirulni kezdett a tetején.Bár rizs szokott készülni a chilis babhoz, krumplival is ízlett a családnak. Nekem meg a sok sajt a tetején. Szóval finom lett, érdemes megtartani a receptet.