Robogózás - Manassu, Armenistis, Goa Beach
- 2014.07.21.
- 3
Az egyhetes nyaralásunk alatt hétfőn és szerdán is béreltünk robogót, és bejártuk vele Sarti környékét. Főleg az északi partrészen barangoltunk, de a Sartitól délre lévő Goa Beachre is eljutottunk. Ebben a bejegyzésben az első robogózással töltött napunkat mutatom be röviden, természetesen képekkel együtt! :)A Sassos Motorkölcsönzőben 15 euróért bérelhetünk ki egy napra egy robogót. B kategóriás jogosítvány elég hozzá, de nem hagyhattuk el vele a félszigetet (nem is akartuk persze). A benzint is nekünk kellett állni a 15 eurón felül, de elég volt 5 litert tankolni (kb. 9-10 euró), azzal 80-100 km-t meg tudtunk tenni. Na de nem is ragozom tovább azt, amihez nem igazán értek, a robogó kiválasztását is mindig Viktorra bíztam, és természetesen ő is vezetett végig, én csak egy fotó erejéig mertem ráülni egyedül :D A kölcsönzésért cserébe kaptunk egy lefogyasztható kupont két pohár borra a Zanzibar nevű helyen; a robogó is nagyon jól bírta a meredek emelkedőket és a lejtőket (amik néha halálosan ijesztőek voltak), szóval csak jókat tudok mondani a Sassosról :) Ja, és bónuszba még kaptunk egy nagyon hasznos kis térképet is, amin minden apró öböl be volt jelölve! :)Az első napon, egy kis pihenő után a legelső megállónk Manassu volt - ezt a strandot Sartitól kb. 20 kilométerre, északra találhatjuk meg, fehér táblán kék betűvel ki is van írva, hol kell lefordulni. A lefelé vezető földút(!) igencsak meredek, kapaszkodtam és visítoztam, amíg Viktor és a robogó mindkettőnket lejuttatott épségben a partra. Manassu leginkább a csodás beach bar miatt híres, gyakran szerveznek ide esküvőket is (itt megnézhetitek a facebook oldalukat, egyszerűen mesések a képek). A strandtól viszont annyira nem voltunk elragadtatva, mert nagyon kavicsos-sziklás, de a hangulat és a táj - az varázslatos.A következő megállónk Armenistis volt, ami már közelebb van Sartihoz néhány kilométerrel. Ez lényegében egy camping, és a szabad strandig a bejárattól (vagyis a parkolótól) kb. 500 métert kellett volna sétálni... De a "recepciós" nagyon kedves volt, azt mondta, egy órára bemehetünk ingyen a kempingen keresztül is. Nagyon cukik ezek a görögök :) Egyébként az egész napos belépő ide 3 vagy 4 euró lett volna, de úgysem akartunk itt több órát tölteni. Armenistis tengerpartja már homokos volt, a víz pedig elképesztően türkizkék.
Ezután folytattuk az utunkat vissza Sarti felé, de útközben megálltunk néhány fotót készíteni, mert olyan gyönyörű volt a panoráma!
A nap végén eljutottunk az egyik legjobb helyre, ahol a nyaralás alatt jártunk, ez pedig nem más, mint Goa Beach. Ez a strand Sartitól délre található, körülbelül 3-4 kilométernyire. Az ide levezető út is gyilkos volt, semmi korlát, csak a szakadék mellettünk, és a meredek földút alattunk... Végig imádkoztam, míg le nem értünk, de nagyon megérte! A bárban egészen elfogadható áron kínálják az italokat (egy-egy koktélt ittunk, 7-7 euróba kerültek, és kaptunk mellé finom rágcsálnivalót is), és aki megéhezik, hamburgert és egyéb gyorsételeket is vehet. De ami a legjobb itt, az a zene... Bevallom, eddig nem is nagyon tudtam, mi az a goa zene, de nagyon megtetszett. Ezt a hangulatot, ami itt van, szavakkal le se tudom írni. A t
A szerzőről
High Heels & Cakes