Rejtőzködő borvidékek: Carnuntum - Weingut Glatzer
- 2017.06.22.
- 3
Carnuntum mindössze 910 hektáros borvidékéről néhány éve még jóformán az osztrákok sem hallottak. A Bécstől a szlovák határig terjedő borvidék az utóbbi években gyors fejlődésnek indult és egyre nagyobb ismertséget és elismertséget vív ki magának, miközben komoly történelmi múltra is visszatekinthet.
CarnuntumCarnuntum ugyanis történelmileg jelentős terület, fontos római kori település és légiós támaszpont létesült itt a Borostyánút és a Limes találkozásánál az 1. században. Később Carnuntum Felső-Pannónia tartomány fővárosaként funkcionált, és fénykorában 50000 lakossal rendelkezett. A történelmi bizonyítékok szerint már a rómaiak is foglalkoztak szőlőtermesztéssel és bortermeléssel ezen a területen. A 3. században Probus császár véget vetett az itáliai bormonopóliumnak és a Duna mentén szőlőültetvények sorát telepítették el. A 4. század második felében egy földrengés súlyosan megrongálta a város számos épületét, amely röviddel ezután elnéptelenedett.Az éghajlat kontinentális, meleg nyarakkal és hideg telekkel. Magyarország felől meleg levegő áramlik be a vidékre, miközben érvényesül a Duna és a Fertő-tó temperáló hatása is. Az agyagos, löszös, homokos, kavicsos talajokon a zweigelt és a kékfrankos a fő fajta, de a bordeaux-i fajtákkal és St. Laurent-tel is találkozhatunk. Zweigeltből készült a borvidék saját borbrand-je, a Rubin Carnuntum. A fehér fajták - zöldveltelini, pinot blanc, pinot gris - egyre fontosabb szerephez jutnak a bovidéken. A Primus Carnuntum, egy friss, primőr aromákra támaszkodó bor újbor, zöldveltelini és más fehér fajták házasításával készül.
Weingut GlatzerA Weingut Glatzer birtokközpontja a borvidék szívében Göttlesbrunn településen található. Walter Glatzer mintegy 30 hektáron gazdálkodik a borvidéken, a pincészet vezető fajtája a St. Laurent, de foglalkozik zweigelttel, kékfrankossal, zöldveltelinivel pinot blanc-nal, chardonnay-val és sauvignon blanc-nal is. Én most az olcsóbb borok közül ismerkedtem kettővel.
[...] Bővebben!
A szerzőről
A Borrajongó