Töltött dagadó

  • 2013.04.02.
  • 6

Eljött, és el is múlt a Húsvét ünnepe. Ilyenkor literszámra folynak a különböző itókák, sonkák, tojások, kalácsok alatt roskadoznak az ünnepi asztalok. Ezekből az étkekből nálunk sem volt hiány, de úgy gondoltuk, ezúttal elkészítünk egy töltött dagadót is, arra az esetre, ha a sok locsoló eltüntetné a sonkát, és a töltött tojások garmadáját. Az örökké finnyás édesapám csupán ennyit mondott: „A legközelebbi töltött hússal ne várd meg a következő húsvétot!”

Hozzávalók:
-1 kg dagadó, melyet a hentesnél felszúrattam
-50 dkg gomba
- 2 db zsömle, vagy 2 szelet kenyér
-1 nagy fej vöröshagyma
-3-4 gerezd fokhagyma
-2 tojás
-Zsemlemorzsa

Első dolgunk, hogy elkészítjük a tölteléket: az apróra vágott vöröshagymát futtassuk meg egy kevés olajon, majd adjuk hozzá az áttört fokhagymát is. Ezután tegyük az edénybe a jól megmosott, cikkekre darabolt gombát, és erős lángon pirítsuk. Fűszerezzük sóval, borssal, majoránnával, valamint petrezselyemmel. Pároljuk el a gomba levét, és zárjuk el alatta a gázt. A zsömléket, vagy kenyérszeleteket áztassuk be, majd nyomkodjuk ki, és morzsoljuk egy tálba őket. Öntsük hozzá a gombát, a felvert tojásokat, picit sózzunk utána, és az egészet jól dolgozzuk össze! Ha nem elég „szilárd” a massza, akkor egy kis zsemlemorzsát szórhatunk még hozzá.
Szépen töltsük meg a dagadónkat, hústűvel zárjuk el a végét. Készítsünk egy egyszerű kis fűszerkeveréket só, bors, illetve őrölt kömény főszereplésével. Ezzel a keverékkel dörzsöljük be a husit. Zsírt, valamint egy kevés vizet öntünk alá, és lefedve 1-1,5 óra alatt szép pirosra sütjük.
Kenyérrel, vagy anélkül, esetleg valamilyen savanyúsággal, hidegen-melegen már fogyaszthatjuk is!
Jó étvágyat kívánok hozzá!