Lencseleves

  • 2013.12.31.
  • 6

"A szilveszteri gasztro-babonáknak régi paraszti gyökereik vannak, a hagyomány szerint nagy jelentősége van az óév utolsó- és az új év első napjának, mert ezek határozzák meg, hogy a következő évben milyen lesz a sorsunk és milyen lesz a
termés a földeken.Azt sokan tudják, hogy az új év első napján lencsét "kell" enni. Hogy miért? A hagyomány szerint minden szemes étel, tehát főleg a lencse, a bab, de még a mák is olyan mint az aprópénz, így a szokásokban ez a szerencsét, a gazdagságot jelképezi. Ezért kell hát január 1-én mindenképpen ilyen ételeket enni, hogy ez meghozza a bőséget és a gazdagságot az új évre.A malac a másik, amit január elsején szinte kötelező megfőznie vagy megsütnie a háziasszonyoknak. A babona szerint azért, mert a malac az orrával előre túrja a szerencsét. ...és azért nem szabad ezen a napon például szárnyast enni, mert az elkaparja a szerencsét, halat, mert az elúszik vele, vadat, mert az pedig elszalad.Pont fordítva van viszont az előző napon, december 31-én; ekkor ugyanis nem szabad malacot tenni az asztalra, csak szárnyas vagy vad vagy hal kerülhet rá, épp azért, mert a szárnyas elkaparja az előző év problémáit, bajait, gondjait, a hal elúszik vele, a vad pedig elszalad. A babona szerint tehát az évet lezáró napon az ételek segítenek abban, hogy a problémák az évvel együtt múljanak el, s az újév első napján fogyasztott finomságok pedig meghozzák a szerencsét, egészséget."Én ezt a lencselevest készítettem az új év első napjára. Persze máskor is eszünk ilyet, mert szeretjük a lencsét, de most kifejezetten jól fog esni és összekötjük a kellemeset is a hasznossal! :DHozzávalók 4 személyre:25 dkg lencse7 dkg füstölt kolbász7 dkg füstölt császárszalonna1 pár frankfurti virsli 1 szál sárgarépa1 szál petrezselyem gyökér1 kis fej vöröshagyma2 gerezd fokhagyma2 babérlevélkakukkfűborsikafűsó2 ek. olajsima lisztőrölt pirospaprikaA lencsét átválogatjuk, majd 2-3 órára vízbe áztatjuk.A kolbászt, szalonnát kockákra vágjuk és elkezdjük őket lepirítani egy fazékban. Mikor a szalonna zsírja kisült, rátesszük a finomra vágott vöröshagymát, a kockákra vágott sárgarépát és gyökeret, majd 4-5 percig kevergetve dinszteljük a zöldségeket.Hozzáadjuk a fűszereket -babérlevelet, finomra vágott kakukkfüvet, borsikafüvet-, majd ráöntjük a lencsét a vízzel együtt, amiben megszívta magát. Picit sózzuk; a füstölt kolbász és szalonna miatt inkább többször, nehogy túl sós legyen a leves. Felöntjük még annyi vízzel, hogy ellepje a hozzávalókat és közepes lángon addig főzzük, míg a zöldségek megpuhulnak.Egy kis lábosban pirospaprikás rántást készítünk, amibe beletesszük a reszelt fokhagymát. Felengedjük kevés levessel, csomómentesre keverjük, majd besűrítjük vele az ételt. Igény szerint hígíthatjuk még vízzel, ízesíthetjük sóval, zöldfűszerekkel.A levesbe tesszük a karikákra vágott virslit, majd forralunk még egyet rajta. Tejföllel és friss kenyérrel tálaljuk.
Bevezető szöveg forrása: gasztro-tv.hu