Sütőtök-sárgarépa-narancs lekvár

  • 2013.03.10.
  • 6

Az ötlet Bibimónitól származik, a télen nála láttam először vitaminlekvárt, ami sárgarépából, sütőtökből és narancsból állt, úgy emlékszem. A pontos linket most nem találtam meg, de az arányok kicsit eltérőek voltak nála.Az első kóstolás után nagy sikert aratott a szülők, óvó nénik körében kislányom óvodájában, azóta nem győzöm főzni, míg még tart a sütőtök-narancs szezon. Hozzávalók: 70 dkg sütőtök (tisztítva mérve) 25 dkg sárgarépa (tisztítva mérve) 25 dkg narancs ( tisztítva mérve) 1 dl narancslé (a narancsok felfogott leve) 1 db Dr. Oetker 3:1-ben dzsemfix 15-20 dkg cukor Elkészítés: A sütőtököt meghámozzuk, kiszedjük a magjait, majd felkockázzuk, kimérjük a megadott mennyiséget. A sárgarépát meghámozzuk, felkarikázzuk, és kimérjük a megadott mennyiséget. Ezeket beletesszük egy lábasba, felöntjük vízzel, és puhára főzzük. Ezalatt a narancsokat meghámozzuk, a fehér héját is eltávolítjuk, a gerezdeket kivágjuk (vegyük kezünkbe a narancsot, és filéző késsel a hártyák közül vágjuk ki a gyümölcshúst "v" alakban), közben a levét fogjuk fel. Amint megpuhult a sütőtök és a sárgarépa, leöntjük róla a vizet. Majd hozzáadjuk a narancsot és a narancslevet, botmixerrel pürésítjük. Ha szükséges, adhatunk még hozzá egy kevés vizet is. Egy lábasban feltesszük főni a cukorral, hozzáadjuk a dzsemfixet is. Állandó keverés mellett nagy lángon felforraljuk, továbbra is keverve 3 percig zubogva forrni hagyjuk. Ha szükséges, a habot távolítsuk el a tetejéről. Tisztára mosott üvegekbe töltjük, csavaros tetővel zárjuk le, és 5 percre állítsuk fejre őket. Nem kell megijedni, elég folyós lesz a végén, de már másnap ilyen lesz, mint a fotókon látható. Úgy ellenőrizhetjük a lekvár állagát főzéskor, hogy egy hideg (pl. hűtőben lehűtött) tányérkára cseppentünk belőle, ha pár perc múlva nem folyik szét, akkor készen vagyunk.